.
BŰNMEGELŐZÉS ÉS SZERHASZNÁLAT
Interaktív előadás keretében az Esztergomi Rendőrfőkapitányság munkatársa közreműködésével.
A 10. évfolyamon három osztály (93fő tanuló) részvételével zajlott az előadás az osztályfőnöki órákon. A tanmenetbe illeszkedően hasznos információkra tehettek szert a diákok, fontos kérdésekre kaphattak válaszokat.
VÁROSISMERETI SÉTA
Március utolsó hetében Koditek Pál a Királyváros történelmét városi sétával egybekötve foglalta össze a honfoglalástól napjainkig. Az aktuális helyszíneken az adott épületek előtt mesélte el történetüket a kor eseményeihez kapcsolódva.
Ez a program egy Európai Uniós Pályázat támogatásával került megvalósításra, iskolánkból 5 osztály mintegy 135 tanuló részvételével.
Elsősegély tanfolyam
A Magyar Vöröskereszt Esztergomi Tagszervezet szervezésében áprilisban 60 fő 11.évfolyamon tanuló diák vett részt a közúti elsősegély vizsgára felkészítő tanfolyamon dísztermünkben, melyet Kabai Dániel prezentált.
A diákok megtanulták az elsősegélynyújtás alapjait, főbb szabályokat és segítségnyújtási módokat.
A fő hangsúly az újra élesztés elméletének és gyakorlatán volt. A tanulók lelkesen vettek részt a foglalkozásokon és sikeresen teljesítették a tanfolyamot.
