Első félévzáró akkordjaként csütörtök reggel Tóth Ilona tanárnővel ellátogattunk a Richter Gedeon gyógyszergyárba. A gyülekező után elindultunk a tanlaborba, ahol dr. Szalma Nikoletta tanárnő a 10.V osztályosokkal fogadtak minket. A 10.V csapat bemutatta nekünk a felszereléseket, és a labor minden egyes kis szegletét.
Az első óra kezdetével mindannyian megkaptuk feladatunkat: megadott tulajdonságú oldatot kellett készítenünk, majd azt megvizsgálni. Mindenki mást kapott, így változatos eredmények születtek. Azonban sok nehézséget nem okozott, ugyanis egy társat is kaptunk a feladat elkészítéséhez és a kísérletek elvégzéséhez egy felsőbb éves tanuló személyében. Így nem csupán a környezetet ismertük meg, hanem egymást is.
Érdekes volt számunkra a helyzet, ugyanis máshogy voltak beosztva az órák közti szünetek, mint amit megszokhattunk. A tízórai után újult erővel tértünk vissza a laborba a feladatunkhoz. Mindenki időben és hibátlanul elkészítette a feladatát. Szomorúan vettük észre, hogy hamar eltelt a négy gyakorlati óránk, de rengeteg élménnyel és tudással gazdagodva tértünk vissza az iskolába.
Bauer Molli 9.EV