Híreink / Információk

Home / Archive by category "Híreink / Információk" (Page 2)
Tatár József Tanár Úr halálára

Tatár József Tanár Úr halálára

Május 21.-én csendesen elhunyt Tatár József Tanár Úr, az iskola korábbi tanára,igazgatóhelyettese. A gyászhír közlésén túl tisztelegnünk kell Tatár József Tanár Úr élete, munkássága, helyi és országos eredményei, sikerei és hatása előtt. De ha csak ezeket idéznénk fel, még mindig elsikkadna a lényeg, ami tanítványai, szüleik, a pedagógus kollégák szempontjából a legfontosabb volt, a személyisége, ami a pedagógus legfontosabb „munkaeszköze”. Szelíd, kedves, barátságos, mindig, mindenkinek segítő ember volt. Már fiatalon kivívott tekintélyét egyrészt emberségének, személyiségének, másrészt megfellebbezhetetlen tudásának, szaktudásának, harmadikként szorgalmának, kivételes munkabírásának köszönhette.

Matematika-fizika szakos középiskolai tanárként végzett, majd kezdett tanítani a Közgazdasági Technikumban. Másik álmát is valóra váltotta, villamosmérnöki diplomát is szerzett. 1959.-ben iskolánk Gépipari mellett Műszeripari Technikum is lett, nagy szükség lett villamosmérnök tanárra, így iskolánkba került.

1960.-ban kerültünk az iskolába, végig Tatár József Tanár Úr volt az osztályfőnökünk. Volt osztálytársaimmal először csak arra csodálkoztunk rá, hogy „a semmiből mérőszobákat teremtett”. Elkészítette a terveket, beszerezte az anyagokat, ő végezte a szerelés nagy részét. Mindezeket tanítás után, hétvégeken, olykor éjszakába nyúlóan. Először még nem láttuk, hogy ez a munka csak a jéghegy csúcsa volt. Még nagyobb feladat volt az elméleti tananyag mellett a mérési gyakorlatok, feladatok megtervezése, beszerzési tervek készítése mind a négy évfolyamra.

Eredményei nem maradtak titokban, néhány év múlva szakfelügyelői megbízást kapott. Iskolánk mellett az ország összes többi villamos technikuma, később szakközépiskolája szaktanárai számíthattak segítségére, tanácsaira. Elismertsége, munkája, eredményei alapján később a villamos szakterület vezető szakfelügyelője lett. Az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek megszervezése, lebonyolítása, tankönyvek, jegyzetek, példatárak stb. írása „egészítette ki” a szakfelügyelet munkájának irányítását.

Mikor egészségi okok miatt már nem vállalta a sok utazással, bejárással járó beosztást, akkor ismét teljes munkaidőben visszatért iskolánkba. Igazgatóhelyetteseként dolgozott, nagy tiszteletben álló, elismert és népszerű pedagógus volt. Óraadó tanárként nyugdíjba vonulása után is tovább tanított iskolánkban.

Életműve, munkássága elismeréseként több elismerést kapott. 1997.-ben a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült, 1998.-ban a Magyar Szakképzési Társaság aranygyűrűjét kapta meg, 2002.-ben a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai Díjat vehette át.

Tanítványai, kollégái, barátai és iskolánk közössége nevében, Családja gyászában osztozva búcsúzunk Tatár József Tanár Úrtól. Szent Ágostonnak a gyászjelentésen is olvasható soraira is gondolva, emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. Nyugodjon békében!

Gergely László

tanítvány, az iskola korábbi igazgatója

GYÁSZJELENTÉS: Tatár_József