NYEK – Emelt szintű idegen nyelvi képzés

Home / Archive by category "NYEK – Emelt szintű idegen nyelvi képzés"
I. ORSZÁGOS DEÁK NYELVI VERSENY – GYŐR

I. ORSZÁGOS DEÁK NYELVI VERSENY – GYŐR

.

2023. február 2-án iskolánk benevezett a helyszínt adó győri Deák Ferenc Közgazdasági Technikum I. Országos Deák nyelvi versenyére angol nyelvből három kategóriában:

  • normál tanterv szerint tanuló 10. évfolyamosok- B1 szinten – a 10D osztályból 5 tanuló jelentkezett
  • nyelvi előkészítősök 9. évfolyamon – B1 szinten – a 9nyA és 9nyB osztályokból 15 tanuló jelentkezett
  • nyelvi előkészítőt végzett 9. évfolyamon – B2 szinten – a 9A és 9B osztályokból 32 tanuló jelentkezett.

.
.

Az iskolai fordulón a versenyzőknek írásbeli olvasott szövegértési és nyelvhelyességi feladatokat kellett

megoldaniuk. Az 57 tanulóból az elődöntőbe 10 tanuló jutott be, ők mind 85% fölött teljesítettek.

Az elődöntőbe való jutást egy íráskészség feladat döntötte el, amit a közgazdasági technikum nyelvtanárai értékeltek. Így jutott be 7 diákunk a 9nyA, 9nyB és 9A osztályokból a döntőbe, amelyre Győrben került sor 2023. április 24-én.  A döntőbe bejutottak szóbeli teljesítményét a győri Széchenyi Egyetem angol nyelvi tanszékének szigorú zsűrije pontozta.

(Fotók: Nuszerné Farkas Titanilla)

Az írásbelire országosan 1820 tanuló jelentkezett 94 iskolából, amíg a szóbeli fordulóra 92 tanulót hívtak be 34 iskolából.

Így jutottunk be a döntőbe és akikre büszkék lehetünk:

(fotó Lestákné Gy. Diána)

Balról jobbra:

  • Dudás Emil 9A – kategória: nyelvi előkészítőt végzett 9. évfolyamon – B2 szinten – országos 7. helyezett
  • Poropszki Máté 9A – katergória: nyelvi előkészítőt végzett 9. évfolyamon – B2 szinten – országos 4. helyezett
  • Nagy Ákos Bence 9A – katergória: nyelvi előkészítőt végzett 9. évfolyamon – B2 szinten – országos 10. helyezett
  • Kreisz Levente 9nyB – kategória: nyelvi előkészítősök 9. évfolyamon – B1 szinten – országos 1. helyezett
  • Varga Noel Brendon 9A – katergória: nyelvi előkészítőt végzett 9. évfolyamon – B2 szinten – országos 2. helyezett
  • Gál Gabriella 9nyA – kategória: nyelvi előkészítősök 9. évfolyamon – B1 szinten – országos 5. helyezett

Sajtóvisszhang:

https://www.kisalfold.hu/helyi-eletstilus/2023/04/orszagos-deak-nyelvi-verseny-gyorben

Gratulálunk a tanulók és a felkészítő nyelvi munkaközösség sikeréhez!

 

Mészáros Ivett

nyelvi mk-vezető