Az alábbiakban olvashatják a Magyar Tudományos Akadémián 2022. április 22-én tartott előadássorozatról szóló beszámolót, amelyet a Magyar Műanyagipari Szövetség szervezett „Az ember alkotta anyag – a XXI. Század anyaga” címmel. A konferenciára a 10BV és a 11EV osztályok vegyész csoportjaival látogattunk el.
Az előadássorozat elején köszöntötték a résztvevőket, majd bemutatták az előadókat, az elnököt és a Magyar Műanyagipari Szövetség munkáját, feladatait és helyzetét a vegyiparon belül.
Az első előadást Hattenberger Péter tartotta a MOL csoport képviseletében „Ha a kör bezárul – újrahasznosítás a MOL csoporton belül” címmel. Bemutatta, hogy a MOL milyen küldetést vállal a műanyagok újrahasznosításában. Felvázolta, hogy milyen célokat kívánnak elérni, hogy a műanyag újrahasznosítás jövedelmezővé váljon, és így ki lehessen szélesíteni a hulladék begyűjtését és hasznosítását. Számokkal igazolta, hogy ezek a célok a jelenlegi műszaki ismereteink mellett nem irreálisak.
A második előadás során Dr. Lukács Pál mutatta be az újrahasznosítás műszaki lehetőségeit és buktatóit. Előadásának címe „Ellenségből lesznek a legjobb barátok – az ezerarcú műanyag körforgása” volt. Ennek keretében kitért arra, hogy milyen nehézségeket jelent az adalékolt műanyagok újrahasznosítása, és vázolta, hogy milyen elvek szerint kellene szelektíven gyűjteni a műanyaghulladékokat.
Molnár Attila Dávid a „Folyami műanyag újjáélesztése” című előadásban bemutatta, hogy a PET kupa eredeti céljai hogyan alakultak át a széleskörű társadalmi összefogás következményeként, és hogyan sikerült elérni, hogy a Tiszán utazó hulladékot ne csak összegyűjtsék, megtisztítva ezzel a folyót, hanem komoly nyersanyagforrást jelentsen az újrahasznosító cégek számára. Emellett bemutatta, hogy a folyón végzett hulladékgyűjtési akció során milyen lehetőségeik vannak ökológiai megfigyelésekre, kutatásokra.
Dr. Molnár Kolos a Budapesti Műszaki Egyetem Polimertechnológiai tanszékén megvalósult innovációs tevékenységet mutatta be „Arcmaszkok – a jelen, a jövő és a fenntarthatóság” című előadásában. Az innovációkat a pandémia során jelentősen megnövekedett forgalmú arcmaszkok minőségének javításában és újrahasznosításában valósították meg. Az arcmaszkok anyagába olyan nanoméretű polimerszálakat építettek be, amelyek hatékonyan szűrték a belélegzett levegőt, így az FFP maszkokhoz hasonló hatásfokú, de kényelmesebb, tisztítható, újrahasznosítható maszkokat sikerült előállítani.
Az előadássorozat végén átadták a Magyar Műanyagipari Szövetség innovációs díját, bemutatták a díjazott eredményeit. Megemlítették a korábbi díjazottak munkásságát is.
Az előadások után megtekinthető volt egy olyan 3D nyomtató, amelynek a töltete biopolimerekből, vagyis természetben is előforduló, vagy azokhoz nagyon hasonló szerkezetű anyagokból áll.
Az előadások színesen, és sokoldalúan mutatták be a hazai műanyagokhoz kapcsolódó innovációkat. Jól éreztük magunkat, tanulságos előadásokat hallhattunk a vegyipar egy olyan ágáról, amely a szakmai alapképzésben alig szerepel. Köszönjük a tanulságos élményt!
Gyuriczáné dr. Sári Diana