Hírek
2025. márc. 17.
SzSz
Náboj, a verseny ami igazán feltölt
A Matematika Náboj négy-öt tagú, középiskolásokból álló csapatok nemzetközi versenye matematikai problémák gyors megoldására.

Minden csapat egy hat feladatból álló feladatsort kap kezdésként, majd minden helyesen megoldott feladat beküldése után újabbat kapnak.
Versenyfeladatok
Több mint 50 érdekes, a matematika ágainak széles skáláját felölelő feladat várja a versenyzőket. A feladatok nehézsége fokozatosan emelkedik. Míg a legkönnyebb feladatok még a friss középiskolások számára is megoldhatók, a legnehezebbek gyakran a középiskolán túli tudást igényelnek. A Náboj feladatok megoldása nem az esztelen számolásról szól, hanem általában kreatív gondolkodást is igényel.
Kategóriák
Két kategória van: Seniorok és Juniorok. A Junior kategóriában csak olyan csapatok indulhatnak, amelyek tagjai mind legfeljebb 10. osztályosok. És bár mindkét kategória (majdnem) ugyanazt a feladatsort kapja, az eredményeket külön pontozzák.
Nemzetközi összecsapás
A Matematika Náboj 2005 óta rendszeresen több országban is megrendezésre kerül. Ez egyedülálló lehetőséget biztosít a versenyzőknek arra, hogy összemérjék képességeiket és tudásukat más országokból származó társaikkal. És bár az eredményeket elsősorban helyi szinten értékelik, a nemzetközi összehasonlítás még nagyobb lendületet ad a versenynek.
Magyarországon mindkét kategóriában közel 40 csapat nevezett, nemzetközileg pedig 14 országból kategóriánként 700 felett.
A verseny lényege, hogy az a csapat nyer, amelyik a legtöbb feladatot oldja meg két óra alatt, vagy az összes feladatot a legrövidebb idő alatt megoldja.
A leadott feladatok helyett kapnak új feladványt a csoportok (az elején minden csapat 6 db-bal indul).
Iskolánkat tavaly még csak egy Senior csapat képviselte, amikor 11 feladatot oldottunk meg hibátlanul.
Idén a Seniorok 14 helyes megoldást mutattak be a javítóknak, míg a Juniorok 18-at a március 14-én megrendezett versenyen, melynek helyszíne a Budapesti Corvinus Egyetemen főépülete volt.
Mindkét csapat hatalmasat küzdött a feladatok megoldásával. Senior csapatunk 31. lett, a Juniorok a 32. helyen végeztek.
Ezzel az eredménnyel a Seniorok a technikumok közül a legjobb eredményt érték el, de a Juniorok előtt is csak egy technikum ért el jobb helyezést a másik 30 gimnáziumi csoport mellett.
Juniorok: Kreisz Levente, Hajnik Gergő, Végh Olivér, Pintér Milán, Ernszt Ádám a 10.évfolyamból.

Seniorok: Hábel Mátyás, Balla Zsombor, Biener Marcell, Léb Gábor, Tisza Bálint a 12.évfolyamból.

Gratulálunk mindkét csapatnak és a felkészítő matematika oktatóknak a fantasztikus teljesítményhez!
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Tudás és kitartás: Bottyános diák az Irinyi 57. döntőjén
Iskolánk tanulói ismét remekeltek az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaversenyen
2025. máj. 6.
SzCzE