Hírek
2024. jún. 6.
BÉ
Szakmai napon a 9. évfolyamos vegyész technikus csoport
Nyergesújfalun a ZOLTEK Vegyipari Zrt-nél.

A szakmai nap keretében 2024. június 4-én a 9NYB nyelvi előkészítőseinek vegyész csoportja Nyergesújfalun a ZOLTEK Vegyipari Zrt-nél tett látogatást.
A vállalat Képzési és Fejlesztési Csoportja színvonalas betekintést engedett a tanulók számára a szénszálgyártás folyamatába, PPS minőségellenőrzésének részleteibe és a saját tűzoltóságuk speciális tevékenységébe.
A majd 5 órás program minden részletéről nehéz lenne pár mondatban beszámolni, így csak néhány kiragadott részletet említenék.
Érkezésünk után a gyár konferenciatermében fogadtak bennünket, és kedveskedtek nekünk ZOLTEK-es ajándéktárgyakkal, édességgel üdítővel.
Tájékoztatást kaptunk a cég tevékenységéről, az itt folyó szénszál-, szénszál prekurzor és a polifenilén szulfid (PPS) gyártásának részleteiről. Megtudtuk, hogy a gyár milyen sokféle szakmában foglalkoztat szakembereket, többek között vegyész technikusokat is. Biztatták a diákokat, hogy nagyon jó szakmát választottak, hiszen birtokában változatos munkakörökben tudnak elhelyezkedni.
A tájékoztató, munkavédelmi oktatás és a védőfelszerelésbe való beöltözés után walkie talkie készülékkel és fülhallgatóval ellátva, nekivágtunk felfedezni a gyárat.
Először a szénszálüzembe látogattunk.
A konferenciateremben hallott bevezetőből már tudtuk, hogy az oxidált szál és szénszál gyártás 1996 óta folyik a gyárban (ekkor vásárolta meg az 1975-ben alapított az egyesült államokbeli ZOLTEK). A technológia alacsony költségű, nagy teljesítményű szénszálak gyártására specializálódott. Az itt gyártott a szénszál alapanyagként szolgál szélkerekek turbináihoz, repülőgépek fékberendezéseihez és a járműiparban használják.
A szénszál rendkívül finom elemi szálakból áll, átmérője 5 és 7 mikron közötti. A szénszálak több mint 90%-a szénatom. A szénszálak könnyűek, ugyanakkor rendkívül ellenállóak, nagy szakítószilárdságúak (négyszer erősebbek az acélnál és nyolcszor könnyebbek nála), rugalmasak, fáradásállóak, hőállóak, elektromosan vezetőképesek, és ráadásul nem gyúlékonyak.
Ezen ismeretek tükrében izgatottan vártuk hogyan néz ki a gyártósor.
A szénszál alapanyaga a helyileg előállított poliakrilnitril (prekurzor), amelyek csévékre tekercselten (egy csévén akár 15 km hosszú is lehet) érkezik a szálképző üzemből. Érdekes volt látni, ahogy a csévékről folyamatosan letekeredő prekurzor kábelek belépnek az egyre emelkedő hőmérsékletű oxidáló majd karbonizáló kemencékbe.
Láttunk varrógépeket, amelyekkel összevarrják a csévékről lefogyó kábeleket a következő cséve kábeleivel (kevlár burokban).
Végig követhettük, ahogy a fehér színű alapanyag fokozatosan sötétedik, ahogy a kémiai átalakulás következtében 65%-ra (oxidált szál) végül 95%-ra (szénszál) nő a széntartalma.
A következő állomás PPS Labor volt, ahol egy ZOLTEK felnőttoktatásban végzett technikus –mostanra a labor vezetője– mutatta be, hogy milyen laboratóriumi vizsgálatokat végeznek az üzem által gyártott polifenilén-szulfid minőségének megállapításához. Megtudtuk, hogy a PPS kémiailag nagyon ellenálló műanyag, amely még 200°C feletti hőmérsékleten is nagyon jó mechanikai szilárdsággal bír, ezért gépalkatrészek gyárthatók belőle. Megnézhettük, hogy a gyár legújabb épületében milyen modern készülékekkel mérik többek között az anyag mechanikai szilárdságát, kúszásállóságát, méretstabilitását, nedvességtartalmát.
Mikor a harmadik állomásunk, a gyár tűzoltósága felé sétáltunk HR-es kísérőnk elmondta, hogy milyen nagy értékben találhatóak növények a gyár területén belül, hiszen különös gondot fordítanak a terület parkosítására és annak karbantartására.
A tűzoltóságon a diákok megnézhették a tűzoltókocsikat, felpróbálhatták a tűzoltó ruházatot, és megtapasztalták, hogy milyen súlyokat kell magukon hordani bevetéskor a tűzoltóknak.
A sok információ között megtudtuk, hogy a mozifilmekkel ellentétben a valóságban a tűzoltók a füsttől alig látnak, és ahhoz, hogy tájékozódni tudjanak és megtalálják az épületben rekedt személyeket, szükségük van különféle világító és hőérzékelő eszközökre. Ezeket az eszközöket meg is szemlélhettük. Megtudtuk többek között azt is, hogy a tűzoltáshoz használt tömlő vízfüggöny kialakítása által a tűzből való menekülésre is alkalmas.
A látogatás végén pizzaebéd várt minket, melyet nagy lelkesedéssel fogyasztottunk, mert a sok látnivaló, információ és gyaloglás hatására igencsak megéheztünk.
Nagyon köszönjük a ZOLTEK HR csoportjának a szervezést, a kedves fogadtatást és a sok élményt!
Köszönjük továbbá az Esztergomi Szakképzési Centrumnak, hogy részt vehettünk ezen a nagyszerű szakmai kiránduláson!
Boros Éva
Kísérőtanár
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Zrínyi Ilona Matematika Verseny Országos Döntő
Kreisz Levente 10. B osztályos tanulónk országos 5. lett a Zrínyi Matematika Verseny országos technikumi kategóriájában.
2025. ápr. 22.
SzE